Vonal alatt

Hullámfal
2017-05-14
Orto
2017-05-12
Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.

Vonal alatt

 

2013 | kompozit technika, satírozott grafit | 600x500x150 cm

Sturcz János: A szobor, vagy annak képe?

Kelemen Zénó kiállítása / Kiscelli Múzeum, Templomtér, 2013. IX. 26–X. 27.

Kelemen Zénó az utóbbi években roppant elegáns, a modernizmus és a minimalizmus hagyományát újraértelmező, a Möbius-elvet felidéző, önmagukba visszacsavarodó szalagok lendületes térbeli mozgatásával, hurkolásával és vágásával létrehozott, nyitott és zárt, harmonikus formákat teremtő, a meghökkentően nagy méreteket és a korábban divatjamúltnak hitt szépséget is bátran vállaló szobraival keltett feltűnést.
A felhasznált stílusokat és az abból fakadó szobrászi módszereket azonban korántsem rigorózusan használja. Illuzórikus trükkök sorával inkább csak látszatukat teremti meg, hogy azután e káprázatok, stílusimitációk által létrehozott szellemi térben építse fel saját, érzékeinket is elragadó, mégis eredendően konceptuális jellegű plasztikai univerzumát. Ily módon saját műve is idézőjelbe kerül. Ebben az önreflektív, a szobrászat időbeli folyamával párbeszédet folytató viszonyban egyszerre van idézet, elfogadás, alázat, a kontinuitás vállalása, de kamuflázs, elutasítás, távolságtartás, diszkontinuitás és önállóság is. Legjobban ő maga fogalmazta meg, amikor azt mondta, nem is tudja, hogy szobrot, vagy annak képét készíti-e?
Gyengéd megtévesztések sorára épül most bemutatásra került, a templomtér léptékéhez és poszt-spirituális karakteréhez jól illeszkedő opusa is. Első pillantásra egy monumentális, David Smith fényesen csillogó krómacél lapokból összehegesztett munkáihoz hasonló, „önmagára utaló jelet” hordozó, ipari formájú és felületű minimalisztikus fémszobrot látunk. A hűvös, személytelen minimalizmuson már rég elverte a port a feminizmus, annak heavy metálos maszkulinitása, formalizmusa, bezárkózó elitizmusa, ember és társadalom iránti közönye miatt. Itt azonban szó sincs erről. Ha kicsit közelebb megyünk, láthatjuk, semmi jele hegesztésnek, varratoknak, és bár a felület acélhoz hasonlóan tökéletesen sima, fényes és szürke, a szobrot megérintve, kopogtatva egyértelművé válik, hogy nem krómacélról, hanem egy kompozit műanyagról van szó, amely a megmunkálás után ugyanolyan keménnyé, szilárddá és tökéletesen sima felületűvé válik, mint a fém.
A fémmegmunkáláshoz legtöbbször ipari eljárásokra, gépek használatára van szükség. Ezzel szemben Kelemen mindent kézzel csinál, nincs hegesztés, öntés, flexet sem használ. A legősibb szobrászi műveletet alkalmazza, az alapformát 2x1x1 méteres polisztirol hasábokból összeragasztott tömbből faragja, nagyolja ki, csak nem vésővel és kalapáccsal, hanem cekásszal, felizzított dróthurokkal. A kialakított alapformát vinilészterrel átitatott üvegszálszövettel és epoxigyantával vonja be, finom csiszolóvászonnal tükörfényesre „simogatja”. A laminálást ecsettel végzi, a szobor végső fémes színét és felületét, textúráját – itt jön az igazi svédcsavar ! – 8B-és ceruzával végzett satírozással teremti meg. Ilyen módon az új értelmet nyert pszeudo szobor születésében grafikai és festői elemek is részt vesznek.
De ne higgyük, hogy valamiféle múltba menekülő, nosztalgiázó szoborfaragásról vagy barkácsolásról van szó! Műve ugyanazzal a high-tech anyagkombinációval és technikával készül, mint a Forma 1-es autók borítása, a tengerjáró versenyhajók teste vagy az űrhajók egyes elemei, ilyen módon már anyagában is túlmutat önmagán, s alkotását a legfrissebb technikai, társadalmi jelenségekhez kapcsolja. Az így létrejött tárgy az időjárás viszontagságait is kiválóan bírja, így köztéri alkotásként a tágabb társadalmi érbe való kilépésre is alkalmas. Túlmutat önmagán annyiban is, hogy helyspecifikus, tudatosan kapcsolódik a templomtér szakrális és történeti kontextusába. A felületen megjelenő, repetitív, monoton gesztusokat a művész az ismétlődő imákhoz hasonló cselekedetnek tekinti. Profán imája nem szavakból, hanem vonalakból, mozgásokból épül fel. A függőleges vonalak egymás alatti sorai írott szövegek asszociációját keltik, magasságukat a művész csuklójának mozgása határozza meg, egy-egy vonal mintha egy-egy percet jelezne, s természetes lüktetéssel, mégis strukturáltan a belső idő szövetét, múlását jelenítené meg. A szakralitáshoz köthető alázat rejtőzködően, de talán még jobban tetten érthető a sziszifuszi kivitelezésben. Csak a több száz ceruzát felemésztő satírozás is hónapokat igényelt az egy éven keresztül tartó munkafolyamatban.

Nemcsak a szobor felületében, de formájában sincs gépiesség vagy steril absztrakció. A geometrikus alakzatok felbontásával, organikussá alakításával egy belső formafolyamatot hoz létre, amely a transzcendencia felé mutató szimbolikus átalakulást sejtet. Háromdimenziós szobrai mindig geometrikus síkidomokból indulnak ki, azt dekonstruálva, vágva, hajtogatva, csavarva jut el a térbeli testhez. Makettjeihez könnyen vágható, formálható ólomlemezt használ, az alkotói folyamat sokban improvizatív. Így lesznek szobrai egyszerre nyitottak és zártak, stabilak, szilárdak és légiesen könnyedek.

A jelen alkotás esetében egy téglalap alakú síkból indul ki, melyet szilárd etalonként, kiindulási póznaként állít függőlegesbe. S ez a lényeg, ezt követően már minden el van döntve, ezek után a szobor csakis innen kiindulva olvasható. A klasszikus modernizmus geometrikus absztrakt szobraiban az egyes formaelemek szimultaneitásban, egyidejűségben álltak egymás mellett. Kelemennél azonban a függőleges fal az origó, a többi elem ebből indul, nő ki, ebből születik, nyúlik ki, legvégül ugyanide tér vissza. Ezt a téglalap alakú síkot vágja be császármetszésszerűen, a folyamat a felület megsebzéséből ered. Pusztán technikailag nézve ez akár meg is felelhetne az egyszerű eljárásokat kedvelő posztminimalista szobrászat elveinek. Az azonban már nem, ahogyan a bevágott lap egyik „lábát” elvékonyítja, megnyújtja, majd egy festői gesztushoz hasonlóan hullámzó és önmagába visszatérő körmozgásba forgatja, a plasztikus mintázás látszatát keltve a nyúlványt hol kiöblösíti, hol elvékonyítja, hogy végül egy pontba koncentrálva vezesse vissza a téglalap síkjához. A körmozgás sebessége nem egyenletes, és a mozgás iránya nyilvánvalóan szimbolikus. A nyúlvány először lassan hömpölyög, passzívan terül, szinte lefekszik a földre, majd a mélyponton hirtelen fordulattal felfelé tör, egyre inkább elvékonyodva, felgyorsulva lép ki az evilági térből az űrbe. Ugyanakkor visszatér az őt szülő síkhoz, mintha csak az élet és halál körforgását látnánk, melyben az élet egyszerre emelkedő és elvékonyodó íve végül egy pontra zsugorodva, anyagi életenergiáit elveszítve, de talán spirituálisan a legmagasabb pontra jutva tűnik el. Ez a találkozási, áttűnési pont a világok között. A szobor felszínén megjelenő erőteljes, elanyagtalanító fény szintén az élet-halál körforgásának asszociációit erősíti. Kiindulási és végpontja egyaránt a sötét.

Több is és kevesebb is, mint egy önmagára utaló jel. Nyitottabb, asszociatívabb, mint egy klasszikus modern vagy minimalista szobor. Jól elvan ebben a térben. Meditál.

Sturcz János, 2013

Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.