Kelemen Zénó az ezredforduló éveiben alkotott munkái a klasszikus avantgarde által teremtett absztrakt plasztikai hagyomány erőteljes, újító szellemiségű továbbvivői. A megrendelés és konkrét befogadó közeg nélkül készített monumentális kompozíciók, a középméretű alkotások és a tradicionális kisplasztika-kategóriába illeszthető művek mind anyaghasználatukban és technikai megoldásaikban, mind formavilágukban, formakultúrájukban és leginkább az elvontságokba, a fogalmiságokba emelkedő gondolatiságukban a XX. századi elődök, Hans Arp és Max Bill, s a magyar Barta Lajos, Jakovits József és Megyeri Barna - hosszú-hosszú évtizedekig rejtetten maradt - törekvéseihez kapcsolódnak. ...
Kelemen Zénó az ezredforduló éveiben alkotott munkái a klasszikus avantgarde által teremtett absztrakt plasztikai hagyomány erőteljes, újító szellemiségű továbbvivői. A megrendelés és konkrét befogadó közeg nélkül készített monumentális kompozíciók, a középméretű alkotások és a tradicionális kisplasztika-kategóriába illeszthető művek mind anyaghasználatukban és technikai megoldásaikban, mind formavilágukban, formakultúrájukban és leginkább az elvontságokba, a fogalmiságokba emelkedő gondolatiságukban a XX. századi elődök, Hans Arp és Max Bill, s a magyar Barta Lajos, Jakovits József és Megyeri Barna – hosszú-hosszú évtizedekig rejtetten maradt – törekvéseihez kapcsolódnak. A magyar szobrászat meglehetősen gyenge – s még a művész születésének időszakában, a hetvenes években is a hivatalos művészetpolitika által meglehetős gyanakvással fogadott – absztrakt áramlatának domináns ága a konstruktív szellemiségű, geometrikus jellegű, Csiky Tibor életművéhez és iskolateremtő munkásságához köthető szobortárgy-alakítás volt, amely mellett a közelmúlt évtizedeiben csak mintegy elszigetelten jelentek meg az organikus-elvont nyelvezetű szobrászati kezdeményezések. Kelemen Zénó a természetesség érzetével, a természeti jelenségek emlékeivel, az organikusság jellegével hangsúlyosan áthatott, de a mesterségesség, a geometria, a struktúra logikája által is árnyalt, a klasszikus szobor-tárgy-státust és konvencióit szilárdan őrző alkotásai a kortárs magyar szobrászat e mindeddig erőtlen plasztikai kifejezésének éltetői és kiteljesítői.
Kelemen Zénó alkotásainak különössége és egyéni karaktere minden bizonnyal ebben a kettősségben: az eredendő organikusság és az azt színező-módosító-átformáló mesterségesség, a tudatos-logikus formarend együttes jelenlétében rejlik. A művek központi motívumai a szalagszerű elem és ennek egy-egy hajlat vagy áttörés-kulminációja általi testté alakulása, a sík és a sík megbomlása-megmozdulása, térbe fordulása, a hullám, a hullámzás, a megcsavarodás, a spirális-örvénylés, az illuzionisztikus formamozdulás és formamozdulás-elhalás. A motívumok mindenkor fegyelmezetten összefogott, egységes, a részletezést kerülő, izgalmas, fokozatosan, a nézetek változtatásával feltáruló formarendbe szervezettek. A korábbi vertikális tengelyre felfűzött “láng”-formákat az újabb horizontális futású, hullám-motívumokra hangolt kompozíciók váltották fel a síkból alig-alig kilépő középméretű szobrok és a kisplasztikák terén – amelyek közül néhány alkotás akár kétoldalas domborműként is szemlélhető -, míg a monumentális munkák formaszárnyalásai a magasság, a szélesség és a mélység dimenzióit dinamikusan áthatva elvont történésekben gazdag közeggé avatják a test-körvonallal nyomatékosított szobor-tereiket. Egyensúlyi helyzetek és finom megbomlásai, ritmusok és észrevétlen megtörései, feszültségek és megnyugvások, lendületvételek és mozdulatlanságba-dermedtségek, elrugaszkodások és visszatérések, elágazások és egyesülések fogalmi és formai síkokon zajló eseményei öltenek testet az ún. valóságos világ elemeivel való behelyettesítés, hasonlóság vagy kódolás minden lehetőségét messze kerülő anyag-tömeg-test-forma-tér jelenségekben, illetve konstrukciókban. A Kelemen-szobrok által keltett érzetek a pulzáló élet, a gyengéden megbomló harmóniák, a lágyságok konfliktusainak világába vezérlik a szemlélőket, a művek aktív téri sugárzásának és vonzóhatásának átélőit.
Kelemen Zénó pályakezdő alkotóperiódusának művei – az érzéki különösségekkel és egyediségekkel éltetett dinamikus formák megteremtésével és a meditatív, gondolati szférák megnyitásával – egy határozott, koncepciózus szobrász arcélét rajzolják meg: a múlt század utolsó évtizedének második felében, az új évezred első éveiben készített munkák biztos alapot adhatnak egy fontossá és jelentőssé váló életmű kibontakoztatásához.
Wehner Tibor
művészettörténész