Hullámhossz

Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.

Hullámhossz


Dagály uszoda főbejárati plasztika (pályázati terv), 2016

Az alapgondolat az egyenes vonal és annak térbeli horizontális kiterjedéséből induló sík, két párhuzamos forma ritmusszerű fejlődése által fokozatos térformává alakítása, melyben a síkvonalak állandó mozgásukkal, kifordított felületeikkel fokozatosan teremtik meg a térbeliséget.

A zárt síkfelület megvágása majd megcsavarodása által kialakuló hullámzó formák megnyitják a zárt síkot és kilépnek a térbe. Néhány ponton metszik, vagy csak érintkeznek egymással, majd ismét egymás mellet haladva, elhalnak a kiinduló lapos síkban. A kezdeti finom vonalvezetést, a lassan mozgó és fejlődő elnyújtott formákat, fokozatosan felváltják a hektikusabb mozgó vonalak, melyek elérve a csúcspontot, ismét visszatérnek egyfajta nyugalmi állapotba. A plasztikában megjelenő formavilág biomorf, az organikus és a geometrikus elemek keveredéséből kialakuló forma, mely hordozza mind a két forma-elmélet jellegzetességeit. A szobor hangsúlyosan nyitott, a dinamika és légiesség jellemzi, a tömeg egyensúlyának a játéka. A függőleges fal az origó, a többi elem ebből indul, nő ki. A téglalap alakú sík bevágása megnyitja a felületet, a bevágott lap egyik „lába” elvékonyodik majd egy festői gesztushoz hasonlóan hullámzó Möbiusz-szalagként ként önmagába visszatérő körmozgásba forgatja. A körmozgás sebessége nem egyenletes, és a mozgás iránya nyilvánvalóan szimbolikus. A fehér szín és a rajta megjelenő fény árnyák kiemelik az élek ritmikus hullámzását és így egyfajta pulzáló lüktetésben tartják a plasztikát.

Noha a plasztika síkból hajtottnak tűnik, nem az: klasszikus, tömbből faragott módon kézi munkával készül, lehetőséget teremtve a forma spontán variálására. A létre jövő forma egy a méreteit meghazudtoló, légies könnyedségű, hófehér kompozit plasztika. Szándékosan nem választottam a már meglévő posztamenst, mert az én estemben a térből kiemelkedő piedesztálra állított szobor ellehetetleníti a közönséggel való interaktivitást. A tervezett szobor a műtárgy és a járókelők közti demokratikus kapcsolaton alapul, a közelség kézzelfoghatóság érzésén, hogy így az átélt megtapasztalható élményen keresztül nyújtson modern városi élményt.

Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.