Hullámhossz
Dagály uszoda főbejárati plasztika (pályázati terv), 2016
Az alapgondolat az egyenes vonal és annak térbeli horizontális kiterjedéséből induló sík, két párhuzamos forma ritmusszerű fejlődése által fokozatos térformává alakítása, melyben a síkvonalak állandó mozgásukkal, kifordított felületeikkel fokozatosan teremtik meg a térbeliséget.
A zárt síkfelület megvágása majd megcsavarodása által kialakuló hullámzó formák megnyitják a zárt síkot és kilépnek a térbe. Néhány ponton metszik, vagy csak érintkeznek egymással, majd ismét egymás mellet haladva, elhalnak a kiinduló lapos síkban. A kezdeti finom vonalvezetést, a lassan mozgó és fejlődő elnyújtott formákat, fokozatosan felváltják a hektikusabb mozgó vonalak, melyek elérve a csúcspontot, ismét visszatérnek egyfajta nyugalmi állapotba. A plasztikában megjelenő formavilág biomorf, az organikus és a geometrikus elemek keveredéséből kialakuló forma, mely hordozza mind a két forma-elmélet jellegzetességeit. A szobor hangsúlyosan nyitott, a dinamika és légiesség jellemzi, a tömeg egyensúlyának a játéka. A függőleges fal az origó, a többi elem ebből indul, nő ki. A téglalap alakú sík bevágása megnyitja a felületet, a bevágott lap egyik „lába” elvékonyodik majd egy festői gesztushoz hasonlóan hullámzó Möbiusz-szalagként ként önmagába visszatérő körmozgásba forgatja. A körmozgás sebessége nem egyenletes, és a mozgás iránya nyilvánvalóan szimbolikus. A fehér szín és a rajta megjelenő fény árnyák kiemelik az élek ritmikus hullámzását és így egyfajta pulzáló lüktetésben tartják a plasztikát.
Noha a plasztika síkból hajtottnak tűnik, nem az: klasszikus, tömbből faragott módon kézi munkával készül, lehetőséget teremtve a forma spontán variálására. A létre jövő forma egy a méreteit meghazudtoló, légies könnyedségű, hófehér kompozit plasztika. Szándékosan nem választottam a már meglévő posztamenst, mert az én estemben a térből kiemelkedő piedesztálra állított szobor ellehetetleníti a közönséggel való interaktivitást. A tervezett szobor a műtárgy és a járókelők közti demokratikus kapcsolaton alapul, a közelség kézzelfoghatóság érzésén, hogy így az átélt megtapasztalható élményen keresztül nyújtson modern városi élményt.