Prizma
Forradalom és szabadságharc emlék- és emlékezeti helyének megfogalmazhatósága (2016):
Az idő múlásának távlatából a forradalom és szabadságharc emléke mind az érintettek egyre nagyobb számban hozzáférhető visszaemlékezései, mind a technika fejlődésével és az irat titkosítások elévülésével elérhetővé váló kordokumentumok alapján, valamint a technikai fejlődés és a történelemi emlékezet sajátos működése okán egyre nehezebb egyirányú lineárisan elbeszélhető narrációt elgondolni a magyar történelem egyik legfontosabb eseményéről.
Egyre inkább megváltozik a viszonyunk (és ez hatványozottan igaz a fiatal generációra) a történelemhez és benne az események feldolgozását szolgáló emlékezeti helyek kialakításához. Az idő előrehaladtával, és a valós események testközeli megélésének távolodásával az elmúlt évezredben elfogadott emlékmű szimbólum- és jelképrendszerek megváltoznak. Az emlékmű helyét szépen lassan átveszi a modern kor által megalkotott „emlékezeti hely” fogalma, ahol már az emlékezet önmagát kezdi megtestesíteni.
Történelmi emlékezetünk szegmentálódik, egyre töredezettebbé válik, és a mediatizált világunk révén megváltozik a viszonyunk hozzá. Identitás, emlékezet, örökség: korunk kulcsfogalmai, a kultúra új változatának megjelenési formái.
Három egymáshoz közel álló, sokjelentésű, többértelmű szó, amelyek előhívják egymást és támaszkodnak egymásra. Az identitás a felvállalt sajátosság, az elfogadott egyediség, a felismert állandóság, az önmagunkkal való szolidaritás. Az emlékezet sok mindent jelent: teljes egészükben vagy félig tudatosult emléket, hagyományokat, viselkedés- és beszédmódokat, szokásokat és erkölcsöket. Örökségen ma már korántsem megörökölt javakat értünk, hanem mindazt, ami megalkot minket. Ez a három szó szinte szinonímává vált, mindegyik utal a másikra, együtt pedig kirajzolnak egy olyan új konfigurációt, egy olyan új szerveződési formát, amelyet korunk jobb híján csak indentitásnak tud nevezni.
Valaha létezett a nemzet történelme egyetlen változatban, és léteztek egyéni emlékezetek. Ma létezik a nemzet emlékezete, amely magában foglalja a megosztottságában létező, állandóan növekvő, önmagát mégis egyben tartó örökség teljes egészét. Egyrészt afféle régi családi fényképalbum ez, amelyet a rendszerváltáskor megtaláltunk, s melynek lapjait azóta is büszkeséggel és áhítattal forgatjuk. Megjelennek előttünk ikonikus képek, szövegek, személyek, események, dátumok, amiket mint a fény felé fordított fényképező filmjét nézve akár össze is olvashatunk.
A mű leírása és szimbólum rendszere:
A fentiekben vázolt kontextus a kiindulópontja a tervemnek. A mű több szimbólum és utalásos alakban próbálja elősegíteni az emlékezést.
A mű kihasználva a téri kontextus adta lehetőségeket, a parkon áthaladó sétáló gyalogutat a történelem folyamaként felfogva, egy törésként megbontja a narráció ívét. Ott áll kikerülhetetlenül, bele kell lépni a műbe, át kell rajta menni és ez által elgondolkodásra késztetve, reakciókat vált ki. Nem lehet oda sem figyelve elmenni mellette, a nézőt ösztönzi múltunk ezen jelentős eseményéről való gondolkodására.
A szobor/plasztika nyitott organikus alakja vékony héj-szerűségével az agresszorként fellépő, elnyomó hatalommal szembeni forradalom törékenységét szimbolizálja. A plasztika önmagába visszatérő csavarodásával – a külső segítség hiányában – a forradalom önmagára utaltságára utal. A palástjában megjelenő vízszintes sorokban elhelyezett háromszög hasáb alakú prizmák a mű leglényegesebb elemei, melyek kollektív emlékezet szilánkjai. A nap sugarainak beáramlása és a prizmákra vetülése és az ott lejátszódó fénytörés során a kövezetre levetülő színspektrum a forradalom és szabadságharc ideájának, és egyben a résztvevő egyén létének/identitásának is metaforája.
Párhuzamot lehet vonni az út, mint a történelem folyama, valamint a fény, mint a létezésünk szimbóluma között. Mindkét esetben történik valami (forradalom, fénytörés) ami megváltoztatja és eltéríti a normál mederből az eseményeket. A szoborba való bele helyezkedésen túl az interakciót a saját tengelyük körül forgatható prizmák adják, melyek így lehetőséget teremtenek a művel való fizikai kapcsolatba kerülésre is.
A prizmákat lehet forgatni és beléjük pillantva ráébredni a valóság és a nézőpontok sokszínűségére.